Nyár, 1973.
Két kisváros, csupán néhány száz kilométerre egymástól.
Két család, akik sosem találkoznak — mégis ugyanazt az életet élik.
Jászberényben a Botka család napjai kiszámítható ritmusban telnek.
Az apa gyárban dolgozik, az anya irodában, a nagymama pedig csendesen őrzi egy másféle múlt emlékeit. A szabályok világosak, az utak kijelöltek — és ritkán vezetnek messzire.
Óbecsén a Csábrádi család élete ugyanolyan egyszerű, mégis nyitottabb.
Hosszabban időznek a kávéházakban, hangosabbak a beszélgetések, és a világ — ha nem is könnyen — közelebbinek tűnik. Egy rokon Németországból küld csomagokat, valaki Ausztriába készül, és nyugati zene szűrődik be a nyitott ablakokon át.
Mindkét család ugyanazokkal a kérdésekkel él:
Mit kezd egy idős ember a múltjával egy új világban?
Meddig lehet kockázatvállalás nélkül biztonságban élni?
És milyen jövőt választhat egy fiatal, amikor az egész világot láthatatlan határok szegélyezik?
Botka Bertalan megtanul alkalmazkodni.
Csábrádi Csongor menekülni akar.
Botka Bernadett álmodozik.
Csábrádi Csilla pedig már érti, hogy az álmoknak ára van.
Ahogy a mindennapok apró pillanatai — a sorban állás a boltban, egy családi vacsora, egy nyári este a főtéren — egymás tükörképeivé válnak, egy csendes igazság rajzolódik ki: ugyanaz az élet egészen másnak érződhet attól függően, mennyire szabad megélni.
Ez nem rendszerekről szóló történet.
Ez emberekről szól — akik ugyanabban az időben élnek, mégsem ugyanabban a világban.